Shannon Hale: Austenland - Vakáció Mr Darcy-val

„Szingli vagyok, mert az összes valamire való férfi csak a könyvekben szerepel!”

(szabadfordítás)

Bevallom, az Austenland egy olyan limonádé, amibe teljesen, őszintén, széles mosollyal az arcomon – azaz menthetetlenül beleszerettem. Austen rajongóként rengeteg öniróniával tudtam olvasni, és nem egyszer húzódott mosolyra a szám. A vonaton. Hazafelé. A négyes ülésen.

A harminchárom éves, amerikai Jane Hayes majdnem mindennel büszkélkedhet, amire csak szüksége lehet az életben. Van munkája, ráadásul diploma után a szakmájában helyezkedett el, lakása Manhattan-ben… csak egy valami hiányzik, a férfi az oldaláról, a saját, külön bejáratú Mr. Darcy-ja.  Erről pedig a 16 éves kora óta Austen világán szocializálódott lány Büszkeség és balítélet iránti rajongása tehet. A DVD az 1995-ös BBC-s verzióról (igen, a Colin Firth-ösről) pedig mint árulkodó bűnjel, van elrejtve a szobanövény mögött. Mikor nénikéje, Carolyn meghal egy három hetes angliai nyaralást hagy Jane-re egy bizonyos Pembrook Park nevű helyen, ahol a látogató Austen világába csöppenve bálokon vehet részt, úrhölgyhöz méltó szórakozásban lehet része, sőt, még a szerelem is rátalálhat, a kastély színész-Mr Darcy-jai között.

Jane ugyan eleinte szkeptikusan áll a dologhoz, de némi hezitálás után belevág a kalandba, hogy ezzel az élménnyel együtt végre megszabadulhasson a lánykora óta kísérő bolondságától. Persze ahogy ez lenni szokott, a főhősnőre rátalál az igazi szerelem, és boldogan élnek, míg meg nem halnak párjával.

A történet nagyszerűsége nem csak az igazi Austen-rajongó számára értékelhető (bár kétségtelen, hogy Hale célközönségét elsősorban ők, mi tesszük ki) hanem minden lány talál benne valamit, amin igazán nevetni tud. Legyen az Jane tragikus szerelmi élete (korábbi „pasijainak” sorát minden fejezet előtt, részletekben olvashatjuk), a birtok másik vendégének, Miss Elizabeth Charmingnak már-már vulgárisan nevetséges karaktere, vagy Theodore/Martin, a kertész mókás epizódjeleneteinek egyike. Huszonegyedik századi nőként nagyon is egyet tudunk érteni a ruházkodással kapcsolatos, apró megjegyzésekkel és Jane mobiltelefonhoz való ragaszkodásával.

A szereplők kellően bájosak és helyenként egészen austeniek, ahogy Jane kommentárjai is felhívják rá az olvasó figyelmét. A rezidens Mr Darcy kellőképp búskomor, karót nyelt, és még táncolni sem szeret, sőt, megvan a bohókás, érzelmes Lydia Bennet vagy éppen Marianne Dashwood párja. Hogyan is feledkezhetnénk meg a klasszikus, sose higgy a látszatnak, nem ő az igazi motívumról.

A könyv erőssége kétségtelenül az enyhén élcelődő, rendkívül finom irónia, ami az Austen-rajongó Janet és az austeni ideált támadja.

Forgattak belőle filmet is, ami ugyan több ponton eltér elődjétől, de legalább olyan szórakoztató, ami a remek színészgárdának és a fantasztikus látványvilágnak egyaránt köszönhető.

Könnyed, szórakoztató műről van szó, ami feldobhatja a borús őszi napjainkat, de aki mélyen szántó, gondolatébresztő műre vár, ne az Austenland-et nyissa ki. Mindenképpen ajánlom Austen-rajongóknak, bolondságra, kikapcsolódásra vágyó lányoknak. Lehet, hogy még nem talált rád a szerelem, de a könyv elolvasása után talán feltámad benned a remény.

Budapest

Az elmúlt időszak milliónyi változást hozott magával, és ugyan még távolról sincs vége, lassacskán megszokom és sikerült beállni egy nyugalmi állapotba is. A város továbbra is idegen ismerős. Mindig rácsodálkozok szépségeire. Íme néhány fotó.

Budapest látképe a Várból, középen a Lánchíd, mögötte a Bazilika

A Budai Várpalota, kilátás a Citadelláról

Kilátás a Citadelláról

A turizmus szakos hallgató

Cégér a Vár egy utcájában

Bazilika naplementében

"Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem."

Gesztenye szezon

"Este van, este van: kiki nyúgalomba!" csak az egyetemista jár ilyenkor órára

Esti séta a Duna partján, a Vár kivilágítva is meseszép

Vacsora az IKEAban

De jó hétvégére haza menni! - teázás a legjobb barátnővel

Emlékfoszlányok

Egy késő nyári délután emlékei

egy szempillantás alatt zúdultak

Rám, mint hideg víz

porlepte polcok árnyékában

a lemenő nap vérvörösre festette

a szívem.

Szavak nélkül

Még a tékozló fiú is hazatalál, hát még az elsős egyetemista. Lassan egy hónapja már, hogy elhagytam az otthon fészkének jó megszokott melegét, hogy szerencsét próbáljak az álmaimból épített légvárban, 230 kilométerre innen. Még el se mentem, már haza akartam jönni. A légvár, amit oly nagy gonddal építettem kipukkadt, és én ott álltam a leeresztett, színes romhalmaz előtt, farkasszemet nézve a hideg valósággal. Magamra maradtam, és eszembe ötlött az irodalom órák hangja, a társas magány, a huszadik század emberének valós problémája. A saját bőrömön tapasztaltam meg milyen egyszerű egy kétmilliós városban egyedül lenni, magányt érezni. S hiába a többi, hasonló cipőben járó gólya, én mégis nehézkesen vettem rá magam a csigaházból való kibújásra. Az élet felpörögött, mint egy hurrikán, kapott fel hirtelen és félelmetes sebességgel dobált, nem tudtam irányítani. Kétségbeesetten kapaszkodtam a szálakba, melyek még összekötöttek otthonommal, és attól féltem, ha el találnám engedni, elveszteném önmagamat.

A legmegnyugtatóbb érzés hétvégén hazamenni. Látni, ahogy a Mecsek lankái feltűnnek a láthatáron, a végén már egészen kivehető a város minden egyes része, szinte látom a házunkat. Elsuhanunk a gimnáziumom mellett, és olyan jó leszállni, ismerős a talaj a lábam alatt. Szinte magától visz a jól megszokott utakon, köszönnek rám a házak, a padok, a lehulló levelek a nevemet suttogják. Itthon kényelmesebb a fotel és az ágy is, vidámabb a reggel, és tudom, hogy mindig van, aki vár rám, azt szeretné, ha mesélnék, vele lennék, mert elillanok hamarosan.

A papír és a toll is csak itthon hív, szólongat csendesen. Az otthon kényelmében szólalnak meg tisztán csak fejemben a gondolatok. Mindez pedig oly gyorsan elszáll, a vasárnapi ebéd mellett már a hétfői nap árnyéka ül némán, fenyegetően. Ott sosem alszik a város, egész éjszaka jár a villamos. A világ olyan zajos, hogy néha még a saját gondolataimat sem hallom. Üvölt és minden érzékszervemet a szolgálatába kell állítanom, különben elveszek. Megrág és kiköp a gépezet. Nem akarom hogy legyőzzön, küzdenem kell, küzdeni folyamatosan.

Ahogy a fel-felvillanó naplemente aranyában nézem a kora őszi tájat puha béke fog el. A lassan barnába hajló kukoricatáblák és búzamezők felett őrködő, még épphogy sárguló erdők olyan nyugalmat árasztanak, amire csak az érintetlen természet képes. A kék ég óvó karjait széttárja a horizonton és én most elhiszem, hogy mégsem olyan nehéz visszamenni és újra szembenézni a kihívásokkal, amit a főváros és az egyetem tartogat. Katie Melua csodás dallamai is megnyugtatnak. A dombok aranyra festett lankái között apró falvak mosolyognak, templomtornyaik magasba nyújtózkodva hívogatnak, mintha azt mondanák „Gyere ide, itt otthonra találsz!”

S most újra itt vagyok, a lakásban. Az aszalnál ülve, a lámpa sárga fénykoszorújában, szavak nélkül.

Bohémia, te csodás!

Idén nyáron az új országok felkutatása helyett a családdal visszatértünk öt évvel ezelőtti, emlékezetes nyaralásunk helyszínére, hogy ezt a szeletnyi Paradicsomot, amit Bohémiának hívunk, jobban felfedezzük, ezúttal északon. Öt napot töltöttünk a Cseh Paradicsom vidékén, miközben olyan apró ékszerdobozokat fedeztünk fel, mint Jicín, a régi rajzfilmekből jól ismert Rumcájsz városkája, meglátogattuk a régió központját, a modern és letűnt korok találkozásából létrejött Liberecet. Sűrű erdőkben kóborolva, ahol a levegő fenyőillattól súlyos és mindenhol nehéz pára ül meg a vállakon megcsodáltuk a fölénk magasodó meredek hegyek és csupasz sziklák nyers szépségét. Kastélyok folyosóin kóborolva a leggyönyörűbb barokk bútorok között könnyedén elálmodozva, hogy nem is vagyok más, mint egy hercegnő, aki selyem, bársony és brokát, földet súroló ruhákban sétál a gyengén megvilágított, sötét sarkú szalonokban, ahol intrika, pletykák, megcsalás, szenvedély és düh búvik meg a porcelán étkészlet mögött. Elfelejtett, ősi rokonok méltóságteljes portréi lógnak a falon, akiknek szeméből könnyedén olvassuk ki életük viharos történetét. Kastélyok hegytetőn, kastélyok megbújva a völgyben, az erdőben, a folyókanyarban, vagy éppen a városon túl, a pusztaság szélén felfedezőkre várva. tárt kapukkal. Persze ne felejtsük el a kontinens legszebb fővárosát, Prágát. A mostani néhány óra csak arra volt elegendő, hogy számos, gyönyörű emléket idézzen fel. Pontosan úgy nézett ki, mint a legnagyobb művészek által megrajzolt, művészettörténet könyvekbe illő oldal, tananyag. Zsúfolt macskaköves utcáival, az egekbe törő kúriák és templomok ékes tornyaival egy csoda vár rád minden sarkon. A levegőben a kultúra magasiskolája – Franz Kafka irodalmi műveinek lapjain sétál az ember, fülében Antonín Dvořák dallamai csengnek, és azok a boltívek és festmények, melyek számos képzőművész nevéről zengnek néma ódákat. Ennyi varázslat között az ember könnyen találja elveszettnek magát, és hirtelen megroggyannak térdei a rengeteg látnivaló súlya alatt.

Napi ruha vagy itt-jártam lábfotó?

Turistalábak, csak mert szerelmes vagyok az új cipőmbe

1. nap - megérkezés, Jičín

Hosszú órák fárasztó autózása és több száz kilométer matricás szlovák és cseh autópálya bevétele után esős időben érkeztünk meg Turnovba a Hotel Paradisba, otthonunkba az elkövetkezendő napokra. A vízcseppek szürke függönybe vonták a várost, és vele együtt reményeinket is a mai napra tervezett programra. Fél órányi kitartó zuhé után, eltökélten érkeztünk meg Jičínbe, a festői kisvárosba. A késő délutáni órában alig akadt turista, ellenben annál több autó és búcsúba illő körhinta az árkádos főtéren. Sajnos az időjárás nem kímélt minket, így alig egy órát töltöttünk Rumcájsz otthonában, ami így is elegendő volt, hogy átadja a hely bájos hangulatát.

Szállodánk, a Hotel Paradis

Jičín főtere

Árkádos házak, a főtér egy sarka

Utcai hangulat

A városi Turinform iroda

Az emeletre is fel lehetett menni

Korlát

Sárkány a főutcán

Sarokház a főutcán

Egy régiségbolt kirakata I.

Egy régiségbolt kirakata II.

A főtér kiürült az esőre

Vizes macskakövek a városháza előtt

2. nap - Sychrov, Frýdlant, Liberec

Másnap reggel továbbra is borús maradt az égbolt felettünk, ezért elsősorban beltéri programokat terveztünk, utoljára hagyva a régió központját, Liberec városát. Sychrov kastélya, alig néhány kilométerre fekszik Turnovtól, egy apró falu szélén, gyönyörű angol parkkal várja a látogatókat. Bent fényképezni sajnos nem lehetett, de lélegzetelállító termeiről fényképek találhatók itt.  

Frýdlant vára egészen északon, a határ közelében található, inkább vár, mint kastély, különböző korstílusban épített tornyai pedig jól megférnek egymás mellett. A sziklát, amire épült mély barázdák tarkítják, amiről azt tartják, maga az ördög vájta karmaival, miután elvesztette fogadását a vár urával. A védelmező vizesárok ma már fűtől zöldellik. Keskeny csigalépcsőkön fel és le mászkálva, padlásszobákban bolyongva igazi elvarázsolt hangulatot ad, mely oly különböző, mégis hasonlatos vidéki kúria testvéréhez, Sychrov kastélyához.

Liberec, a legnagyobb város a régióban egészen hasonlatos a közép-európai, vidéki központok bármelyikéhez. A modern plázák és üzleti központok mellett tizennyolcadik századi színház és városháza tornya ékes szószólója a történelemnek - Liberecnek van múltja, jelene, jövője. A nap is végre kisütött, így a város utcái élettel teltek meg, villamosok zúgtak el a fő utakon, turisták és helyiek csevegtek a főtéri sörözőben.

A kovácsoltvas kapun belépve ez a látvány fogad

A Sychrov kastély belső udvara

Ablakok

Sychrov kastély

Az angol park

Kastély szökőkúttal

Tavirózsák a szökőkútban

Vadvirágok a kertben

Frýdlant falai

Fürdőszoba Frýdlantban

Ez a lámpa már a modernkor szüleménye

Egymásba nyíló szobák

Szalon, Frýdlant

Még a nap is kisütött - belső udvar

A libereci városháza

Színház, Liberec

A modern és antik találkozása

Villamossínek Liberecben

Liberec

Liberec főtere a városházával

Libereci háztetők

3. nap - Pravčická brána, Ještěd

Harmadnap északnyugati irányba, másfél órányi utazás után, kanyargós hegyi utakon érkeztünk meg a "Cseh Svájc" névre hallgató területre, melynek egyik leghíresebb látványossága a kőhíd. Közel a német határhoz, akár hajókirándulást is tehetnénk a közeli Drezda városába az Elbán, de ha mégis kirándulni támadna kedvünk, számos útvonal közül választhatunk, mi mégis a legnépszerűbb mellett döntöttünk. A legbelső parkolótól mindössze két kilométer hosszú, kanyargós, kiépített hegyi ösvény vezet fel a kőhíd lélegzetelállító látványához. Annak sem kell megijednie, aki kívül, a vízparton talál parkolóhelyet, onnan ugyan öt kilométer az út, de innen az első szakaszt az autóút mentén, szállodák és  éttermek, illetve az elmaradhatatlan kínai bazársor árnyékában kell megtenni, illetve buszra is lehet szállni, ami elvisz minket az erdei ösvény kezdőpontjáig. A jegyet odafent kell megvenni, és vendéglátóegységben sincs hiány - hiába, tudják hogyan húzzanak le a szegény turistáról még egy bőrt.
Hazafelé még egy hegyet beiktattunk, a Liberec városa melletti Ještěd hegyen levő hotel és étteremként funkcionáló furcsa, UFO-szerű szerkezetet. A felhők között kibúvó napsugarak aranyra festették a város makettnyi látképét. A szél erősen fújt, az egykerekű kölcsönzős srác is már pakolódott, de még kihasználtuk a maradék időt naplemente előtt, hogy körbenézzünk, és egy földönkívülihez is volt szerencsénk.

A park "bejárata"

A nyaralás során végig kísért minket ez a furcsa szokás

Miért támasztják meg botokkal a köveket a cseh turisták?

Felfelé ilyen és ehhez hasonló sziklák mellett vezetett az út

Látványos étterem a kőhíd szomszédságában

Ez a látvány fogadja azokat, akik megküzdöttek a heggyel

A kőhíd

Kilátás a csúcsról

Az első méterek még vízszintesek

 

Évszázados fák között vezet az ösvény

 

Ještěd hotel és étterem

Talán ő hozta ide ezt a furcsa épületet?

Kilátás a felvonó mellől, lent Liberec

4. nap - Prága, Turnov

Egy rövid, néhány órás látogatás erejéig ismét belevetettük magunkat a főváros forgatagába. A lenyűgöző város most is, mint öt éve, csordultig volt turistákkal, a látványosságok ugyanabban a makulátlan pompában ragyogtak - Prága varázslatos ékszerdoboz. A műemlék minősítésű házak tökéletes, tizennyolcadik századi pompájukban magasodtak az ég felé, hűvös sörözők hívogatták a vendégeket, és minden annyira tökéletesen fest, mintha egy kösztümös dráma kellős közepébe pottyant volna bele a látogató. A kötelezőkön (Vencel tér, Óváros tér, Károly-híd, Vár) kívül most másra nem jutott időnk, de már az utcákon való barangolás is felér egy mesebeli utazással.

Késő délutáni napsütésben jutott végre arra is időnk, hogy bebarangoljuk Turnovot is. A város csinos főterén kívül sajnos egyre inkább az elmaradott, elhagyatott vidéki település képét mutatja, híres zsidó temploma is zárva tartott. Pedig olyan különleges, olyan bájos, az egyik felüljáró például a régi temető romjaira épült, alatta elhajtva még látni a ferdén álló, megmaradt sírköveket, fejfákat. Szépséges épületeit megrágta az idő vasfoga, de hétvégi piaca még mindig élettel teli, viszont az éttermekben már csak elvétve akad "international" menü.

Vencel tér a Nemzeti Múzeum épületével

Prágai szuvenír

Az Óváros tér harangszó idején

Az építészet fellegvára

... és a kristálygyártásé is

A Szent Vitus Székesegyház kívülről

... és belülről is lenyűgöző

Prága a Károly-híddal

Séta a Károly-hídon - Prága, az ezertornyú város

Focista babák

Utca részlet, Prága

Piac

Tapsra vihogók banyák a piacon

Jól esik a friss gyümölcs egy városnézős nap után

Ajtó Prágában

Turnov egy utcája

Régi és új, az előbbi többségben van Turnovban

Turnov főtere

Egykor gyönyörű lehetett

Az újkor hagyatéka

 5. nap - Trosky, Prachovské skaly, Kost

Utolsó napunkon első állomásunk a magányos sziklára épült Trosky vára volt, melynek tornyai szinte jelképeivé váltak a tájnak, hiszen messziről könnyedén észrevehető. A romok lábánál sasokkal lehetett fotózkodni, miközben vállunkon ülnek, némi cseh koronáért cserébe, de mi inkább a kisebbik tornyot, a Babát másztuk meg, ahonnan végre kék ég alatt tárult elénk a vidék lenyűgöző látványa. Mire leértünk, már gyülekeztek a fellegek, ennek ellenére bátran vágtunk neki újabb hegyeknek, ezúttal a Cseh Paradicsom, a Cesky raj vidékén barangolva, a Sziklalabirintus névre hallgató Prachovské skaly területére. A szédítő magasságú, csupasz sziklák között lépcsők és keskeny, erdei ösvényeken barangolva lélegzetelállító kilátások után kutatva töltöttünk pár órát.

A magasságoktól kissé messzebb, egy újabb várat vettünk be, a festői helyen megbúvó, erős falú Kost várát. A túra különlegessége a pincében kiállított kínzóeszközök kiállítása mellett egy jól felszerelt konyhát, valamint egy fegyvergyűjteményt is megtekintettünk, ahol a falat magyar tisztek képei borították. Az elengedhetetlen családi festménygaléria érdekessége, hogy található itt egy hölgy, akit a család legcsúnyább tagjának tartottak, illetve egy annál csinosabb hölgy golyó által lyuggatott képe. Úgy tartják, a lövést az asszony férje intésnek szánta, hogyha még egyszer rajta kapja szeretőjével, akkor nem a festményt veszi célba fegyverével.

Utoljára egy aprócska templom mellett parkoltunk le a Jičínből Turnovba vezető út mentén, ami háborús emlékműként, magas fák oltalmazó ágai mögött megbújva várt ránk. A szűnni nem akaró varázslat érzése maradt meg utolsó cseh emlékként.

Trosky vára

Kilátás a várból

Prachovské skaly, a Sziklalabirintus bejárata

Sziklák, amerre csak a szem ellát

Néha igen keskeny ösvényeken haladtunk

Kilátás Prachovské skalyban

Sziklafolyosó

A zömök Kost vára

A megbúvó csoda Jičín mellett

Csehország varázsát a kastélyok, sörgyárak és természeti csodák szokatlan, harmonikus egyvelege adja, és tagadni nem merem, hogy szerelembe estem Prágával, mindenképpen vannak megbúvó csodák, festői kisvárosok, és nem csak Karlovy Vary és Brno szerepel a képzeletbeli listánkon.