Margit-sziget

Szóval, már 2 és fél hónapja élek Budapesten, és még soha sem jártam a Margit-szigeten.Ha már itt tartunk, akkor a Hősök terén sem. Az előzőt sikerült már bepótolnom csütörtök délután, amikor fényképezőgéppel a nyakamban sétálni indultam. Olyan, mintha elhagytam volna a mindig zajos Budapestet, a levelek zizegnek a talpam alatt, oldalvást meg-megcsillan a Duna szürke szalagja, a parkban békésen olvasó, sétáló, futó emberek. Fantasztikus érzés, tényleg ki lehet szakadni a főváros adta lüktető életritmusból, és az jutott eszembe tessék, itt van a mi kis országunk saját Central Parkja.

Imádom az ősz színeit, ezeket próbáltam néhány képpel megörökíteni.

<a href="http://www.bloglovin.com/blog/13302903/?claim=6afkjd4s284">Follow my blog with Bloglovin</a>

Körúti hajnal

Tóth Árpád: Körúti Hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága

Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt

Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...