Talán sokaknak ismerősen cseng a Goodreads oldal neve. Olyasmi, mint a Moly, a különbség csak annyi, hogy nemzetközi, de szép számmal megtalálhatók magyar irodalmi művek is az archívumában. Különösen tetszik az oldalban, hogy ha elegendő könyvet értékelünk (1-5-ig terjedő mércén osztályozzuk) akkor ajánlásokat is találhatunk az ízlésünknek megfelelően. Az oldal segít minden könyvmolynak számon tartani mit olvasott, mikor, sőt, barátokat is összeköt, ha a facebookhoz van csatlakoztatva. Januárban pedig azt "kérdezte" szeretnék-e újévi fogadalmat, kihívást beállítani, hogy mennyi könyvet olvasok el 2015-ben. Igyekeztem megvalósíthatóban gondolkozni, mégis, kihívást jelentőben, így 20 könyvet jelöltem meg magamnak. Most járok féltávon, így gondoltam megmutatom, mit olvastam idén. Persze már jócskán a 15-ön is túl járnék, ha az összes tankönyvemet is felvettem volna a listára. Röviden értékeltem mindegyiket, rögvest az elolvasásuk után. Az eredeti, angol nyelvű verzióimat megtaláljátok a Goodreads profilomon, de a blog kedvéért magyarul teszem itt közzé őket.
A legtöbb írásomat csak akkor érdemes elolvasni, ha már te is olvastad a könyvet!
Lentről felfelé, balról jobbra van időrendben.
Christopher Paolini: Elsőszülött (Örökség sorozat #2.)
Egész jó könyv, határozottan vannak rendkívül izgalmas mozzanatok, mégis, hiányzott az a folyamatos sodrás, amit úgy szeretek. Az Elsőszülött Eragon edzéséről szólt, hiszen nem akármilyen Lovassá kell válnia, hogy úgy állhasson Galbatorix elé, hogy ne kelljen attól félnie, azonnal megsemmisítő vereség jut osztályrészéül.
Értem én a fontosságát ennek a folyamatnak, azonban úgy vélem, egy teljes könyvet ennek szentelni - és nem is rövidet! - túlzás. A fejlődése pedig nem olyan, mint amire számítana az ember, Eragon még mindig ugyanaz a forró fejű fiatal, mint aki volt. Valóban, az erejét már némileg jobban kezeli, a teste pedig átesett egy "frissítésen", de nagyobb változást vártam, tekintve a hosszát. Ami az Arya iránt kifejezett érzelmeit illeti, bájos, hogy ilyen kitartó, de tanulhatna a hibáiból.
Ugyan Eragon történetével nem voltam teljesen megelégedve, annál inkább örömömet leltem féltestvére, Roran sztorijában. Szimpatikus számora a karaktere, nehéz döntéseket kell hoznia, mégis megértem miért teszi azt, amit; sokkal felnőttebb, a szeleburdi Eragonhoz képest.
Nasuada, illetve semelyik uralkodó sem győz meg igazán. Karaktereik nagyon vázlatosak, döntéseik megkérdőjelezhetőek. Nem azok a tiszteletparancsoló személyek, mint amiket várna az olvasó.
Ami a végét illeti, te jó ég, az utolsó ötven oldal fantasztikus! Magával ragadó, izgalmas! A jó öreg Csillagok háborújára hajazó húzás:"a jófiú apja a főellenség" nagyon tetszett, úgyhogy alig várom, hogy belekezdhessek a Brisingr-be!
Rainbow Rowell: Fangirl
Imádnivaló, aranyos, földhöz ragadt, de csak a legjobb értelemben. Általában nem kedvelem a szerelmes történeteket, mert a) csak arról szólnak, hogy talál egymásra a pár (ami számomra nem elég, kivéve, ha Jane Austenről van szó) és b) mert nagyon ritkán érzem azt, hogy olyasmit látok, ami a valóságban is megtörténhet. Mégis megvettem a Fangirlt, abban a reményben, hogy mégis csak egy hozzám hasonló rajongónak való, és nem kellett csalódnom. A karakterek annyira valóságosak, könnyen kötődünk hozzájuk, főleg részemről Cath-hez, hiszen annak ellenére, hogy nincs ikertestvérem, mintha valamennyire magamat láttam volna. Imádtam Levit, soha semmit nem erőltetett, mégis, mindig ott volt, amikor Cath-nek szüksége volt rá. Mondjuk kicsit nehezen képzelem el, hogy tényleg léteznek ilyen emberek. Egész haza úton ( a vonaton olvastam) vigyorogtam, halkan nevettem, az ajkamat harapdáltam, nehogy hangosan felkacagjak. Nem tudtam letenni. Az egyetlen bajom vele, hogy annyira kiszámítható a történet. Nagyon tetszik az írónő stílusa, és adott valami eredetit, és szeretnivalót ehhez az elcsépelt sztorihoz ( a stréber lány, szemüvegét levéve gyönyörű lesz, és összejön a menő sráccal).
George R.R. Martin: A hét királyság lovagja
Hosszú várakozásunkatomat az újabb Tűz és Jég Dala sorozat kötetéhez ezzel a novelláskötettel enyhítettem, boldogan kalandozva Westeros világában, egy másik korban. Három különálló, ugyanakkor összefüggő történetet olvashatunk abból a korból, amikor még a Targaryenek uralkodtak a Hét királyságban. Egg, avagy Aegon Targaryen álruhában fegyverhordozónak szegődik Ser Dunkhoz, a frissen lovaggá avanzsálódott lovaghoz.
A könyv Martinhoz méltóan izgalmas, összetett világba kalauzolja el az olvasót, és persze nem hiányozhatnak a véres harcok, és az íróra úgy jellemző brutális halála egy-egy kedves szereplőnek. Csodálom ezt az univerzumot, ahol minden karakter önállóan is izgalmas, hús-vér, három dimenziós emberként elevenedik meg.
Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Ez volt az első Grecsótól. Nem mondom, hogy az utolsó, de szokatlan volt, nem annyira tetszett, de hát látszik, nem vagyok otthon a kortárs magyar irodalomban. Néha igazán magával ragadó, különleges hangulatú. Azt hiszem, ez a kulcsszó: hangulat. Az egész mű, a kronológiája, számomra kusza, érthetetlen, zavaró. Nem lineáris. Érzéseket ad át, hangulatokat, színeket, szagokat, mozdulatokat, emlékfoszlányokat. S nekem, aki a mecsek lankáin nőtt fel, talán nem is olyan izgalmas, hiszen nem tudom, nem sejthetem milyen falun felnőni a Viharsarokban, nem tudom milyen a kanyargó Körös, a Tisza, csak sejteni tudom.
Daru nem én vagyok, ő egészen más, és nehéz azonosulni. S úgy éreztem, a lányok csak jönnek-mennek, ott hagynak egy darabot Daruban, és cserébe elvesznek tőle valamit, de a karaktere megmaradt annak akinek megismertük.
Kass Morgan: A 100
Sci-fi vagy fantasy? Jó kérdés. Eleinte sci-finek indul, azonban a körülmények megváltoznak. Az emberiség egy űrállomáson tengeti mindennapjait egy posztapokaliptikus világban. A körülmények azonban romlanak, egy végzetes hiba a rendszerben az oxigénkészletek vészes fogyásához vezet. Így, hogy időt nyerjenek maguknak (vagyis hogy kevesebb "szomjas" tüdő legyen a fedélzeten) 100 kiskorú rabot küldenek a Földre, hogy felderítsék élhető-e. Azonban mikor megérkeznek a gyerekek, rá kell jönniük: nincsenek egyedül.
Előbb láttam a sorozatot, és ugyan nagyjából mivel egy időben jelent meg a kettő, teljesen eltérő irányt vett. A tévé verziót imádtam, fülig beleestem, szóval sokat vártam a könyvtől. Az nem mondhatom, hogy nem tetszett, de az igazság az, hogy annyira különbözött a sorozattól, hogy nem tudtam ugyanannyira szeretni. A tévé verzió egy állandó adrenalin löket, izgalmas és fordulatos, alig bírok megülni a helyemben, amikor nézem. A könyv ennek ellenére, aranyos, de hiányzik Raven, Jasper vagy Monty, azok a karakterek, akiket úgy megszerettem, akik élettel és némi humorral töltik meg a műsort. Sőt, sokkal lassabb folyású, nagyjából az első epizód alatt befejezzük az első könyvet. Az egész Glass vonal, ami még fent, az Arkon játszódik, kicsit távol áll tőlem, és idegenkedem a gondolattól, hogy Clarke és Wells valaha egy párt alkottak, hiába a sorozatban Wells változatlan érzelme. Csak Bellamy az, akit mindenhogyan imádok, könyves vagy tévés verziót egyaránt.
Ken Follett: Katedrális
Ez a könyv fantasztikus volt, mégha nem is tökéletes. 2010-ben láttam a mini sorozatot, amit itt, Magyarországon vettek fel, olyan színészekkel, mint az oszkár-díjas Eddie Redmayne, aki Jankót játszotta. Emlékszem, hogy tetszett, ezen kívül azonban nem sokra, szóval mondhatni új könyv élmény volt számomra. A történet kellően pörgős, ami meglepett, hiszen a történelmi regényekkel általában ez a problémám, és nagyon tetszett a sztori íve is, a keretbe foglalás, ahogy Fülöp számára a történet megismétli önmagát. Imádom, ha a könyv írója tud zsonglőrködni a szereplőkkel, nézőpontokat váltogatni, és higgyetek nekem, Ken Follett tud! Fülöp szinte mindig szem előtt van, de tetszik, hogy még sincs olyan egyértelmű főszereplő, sokkal inkább 4-5 nagyon fontos karakter, akinek a történetét végig követhetjük, és akiknek sorsa összekapcsolódik. Ami annyira nem tetszett, az azonban a karakterek viselkedése néha. Túl gyors Tamás és Ilona szerelembe esése, néha egyáltalán nem hozzájuk illő dolgokat mondanak, és sokszor nagyon fekete-fehér mindenki. Az első pillanattól fogva egyértelmű, hogy Fülöp a jó fiú, és Waleran a rossz. Jankó és családja némileg érdekesebb, néha mégis túl nyersnek vélem a karktereket. Az építészeti leírások viszont gyönyörűek, és mivel nagy kedvelője vagyok az építészetnek, megragadtak egyes bekezdések.
Összességében úgy vélem kitűnő, drámai történet, imádom az angol címét (Pillars of the Earth ~ a Föld tartóoszlopai), az embereken azonban még van mit javítani Follettnek.
James Dashner: Útvesztő
Az a helyzet, hogy imádom a Young Adult/Fiatal felnőttek számára készült "meséket", fantasy könyveket, és az Útvesztő tökéletesen beillik ebbe a kategóriába. Nagyon tetszett az ötlet, hogy híres tudósok után nevezzék el a szereplőket, remélem nem csak a hatáskeltés a célja ennek, hanem a további könyvekben más is ki fog derülni. Az a helyzet, hogy számomra egyik karakter sem kedvelhető, szegény Chuckon kívül, még a főszereplő, Thomas is idegesít néha. Néha lelassít a történet, azonban amikor végre jó tempót vesz fel, akkor könnyen azon kapod magad, hogy egész nap mást sem csináltál, csak faltad a betűket, és persze már alig várod, hogy megtudd, mi lesz, amikor kikerülnek az útvesztőből, és egyáltalán, sikerül-e kijutniuk. A szleng amit a srácok egymás között használnak nehezen érthető, eleinte alig fogtam fel valamit a párbeszédekből. Idővel aztán javul a helyzet, a szavak vagy elkopnak, vagy magyarázatot kapnak, persze lehet, hogy mindez azért volt ilyen gond, mert eredetiben, angolul olvastam.
Imádom az ötletet, ugyan kicsit hasonló más YA könyvekhez, amiket olvastam, de újdonságot tud nyújtani, ami arra ösztönöz, hogy tovább olvassam a sorozatot.
Philippa Gregory: A fehér királyné
Egy újabb könyv, amit egy sorozat hatására olvastam. 2013-ban, sajnálatos módon csak egy évadot élt meg a BBC gondozásában. Gyönyörű akcentusok, Max Irons (és a másik két York fivér, és Anthony). Szóval, mivel rajongok mindenért, amit a britek tesznek, a történelmük e kis, talán kevésbé ismert szeletének megismerése jó ötletnek tűnt. Sok helyen olvastam, hogy a könyvnek vajmi kevés köze van a valósághoz, hogy ez sokkal inkább fikció, a történet ennek ellenére magával ragadott. Olyan ritkán látunk nőket valami fontosat véghez vinni, cselekedni, és a maguk kezébe venni a sorsukat, főleg a múltban.
Általában szeretem az E/1-ben írt könyveket. Van valami jó abban, hogy a főszereplő szempontjából, mégha kicsit elfogultan is, ismerjük meg az eseményeket, most azonban nem tetszett. Volt, hogy oldalakon keresztül olyanról olvastam, aminél nem is volt jelen Elizabeth, így ott a narráció szokatlanul idegennek tűnt. Továbbá számomra úgy tűnt, így kevésbé lehet megragadni egy középkori királynő személyiségét, sokkal inkább lettt szimpatikus, 21. századi időutazó.
Charlotte Bronte: Jane Eyre
Ez a könyv annyira megragadta a fantáziámat, hogy egy egész bejegyést szánok neki, hamarosan érkezik. Addig is, álljon itt a fülszöveg:
Az árván maradt Jane Eyre-t szívtelen nagynénje neveli, ám egyre súlyosabb ellentéteik miatt a néni végül árvaházba adja a kislányt. Jane-ből művelt, kedves modorú kisasszony lesz, és ennek köszönhetően sikerül tanítónőként elhelyezkednie egy jómódú különc kastélyában, Thornfield Hall-ban.
Miközben az úr, Mr. Rochester szeleburdi gyámleányát pallérozza, tiszta szerelem ébred benne gazdája iránt, és legnagyobb örömére érzelmei nem maradnak viszonzatlanok. Ám a kastély és a férfi sötét titka váratlan akadályt állít boldogságuk elé. Mind Jane-nek, mind Rochesternek súlyos megpróbáltatásokon kell átesnie, míg kiderül, vajon lehet-e reményük a megalkuvás nélküli beteljesedésre.
Charlotte Bronte legkiérleltebb regénye máig érvényes példát mutat méltóságból, hűségből és a magára eszmélt női lélek erejébe vetett hitből
Jane Austen - Julia Barrett: Charlotte
Még egy remek mű Jane Austentől, és egy igazán illő, precíz befejezés Julia Barrettől, Austen unokahugától. Az összes regény elolvasása után, merem állítani, Jane Austen rajongó vagyok. Imádom, ahogy a szavak képekké alakulnak, elegáns mondatok virágoznak a tolla nyomán. Nem mehetek el szó nélkül a visszafogott, csendes iróniája mellett, ahogy a felső osztályt, és kora tipikus figuráit gúnyolja, ami mindig ámulatba ejt és rendkívül szórakoztat. Az egyik kedvencem vitathatatlanul a Büszkeség és balítélet Mr. Collins-a.
A történet kellemes, megfelelő tempóban íródott, mégis, hiányoznak belőle azok az igazi, austen-i fordulatok, így a befejezés kissé laposra sikeredik. A kellő humor azonban itt is feltétlenül megtalálható.
Azt mondják, a határidő a legjobb múzsa. Amint megérzed a közeledtét, megpillantot a szemed sarkából nem hagy nyugodni. Ott fog állni, a látóköröd peremén, szótlan, mereven, figyelmeztetve, így azonnal munkához látsz. Az én határidőm nem bizonyult ilyen szigorúnak, bár soha nem is akartam, hogy kényszerítő erővé válljanak a naptári napok, hófordulók. Ösztönzőnek szántam, hogy rendszert teremthessen az internet ezen kis szögletében. Most mégsem tudom megmagyarázni miért vallott(am) kudarcot, s tettem el a tollat a fiókomba pihenni. Talán csak ennyi: elkezdett zajlani velem az élet, és nekem nem volt időm megállni és elmélkedni, mint azelőtt. A tavaszi félév - mit félév, alig 3-4 hónap - elsiklott felettem, s én nem tudtam lépést tartani az idővel, csak borotkáltam utána, minden izmomat megfeszítve, a száguldás örömét hol élvezve, hol elcsigázott fájdalommal küszködve. Hihetetlen, de végeztem az első évemmel az egyetemen. Annyira sok minden történt velem. Látom születőben az új Mesit, érzem, ahogy a szárnyait bontogatja, ugyanakkor tudom, a régi énem is még itt van, kapaszkodik, nem enged.
