Charlotte Brontë - Jane Eyre

Még csak 20-30 oldalnál járok, amikor rájövök, hogy ez jobb lesz. Nem tudom miért, de ez egy megérzés. Pedig hamar feldühít, kiabálnék, hitetlenkedve kapkodom a levegőt: Mrs. Reed, hogy lehet ilyen? De aztán, az első szenvedély lanyhultjával ötlik eszembe, hogy ez azért van, mert az író ezt a hatást szerette volna elérni, és mivel Jane szemszögéből szemléljük a történetet, soha sem tudhatjuk meg a független igazságot. Az ő érzései is benne lesznek a mondatokban.

Bevallom, kissé bizonytalanul, sőt, némi negatív előítélettel vettem kezembe a legidősebb Bronte nővér, és a brit irodalom klasszikusát. Néhány éve nyáron Emily Üvöltő szelek regényét csak nehezen tudtam elolvasni. Egyáltalán nem tetszett. Túl sok volt a bolondság, őrültség, szenvedélys benne számomra. Heathcliff és Catherine szerelme túlzó, veszélyes és marcangoló. Jane és Mr. Rochester kapcsolata sem mentes a heves érzelmektől, bánattól és keserűségtől, de sokkal inkább szebb, tisztább érzelem az övék.

Imádom a korszak könyveit, íróit: ahogy a szavak gyönyörű képekké alakulnak, igazi szóvirágok nyílnak a tinta nyomán. Gondosan megválogatott szavakkal, remekül szerkesztett, kígyózó mondatok. A varázslatos természetleírások, a pontos jellemrajzok, mind fontos részei annak, hogy annyira megkedveltem a viktoriánus Angliát. Jane nagyon szerethető karakter, annak ellenére hogy – legalábbis egy 21. századi lány szemével nézve – furcsa dolgokat művel. Talán ez az, amiért annyira kedvelem ezeket a műveket: elszakadhatok a valóságból. Csodálatos elképzelni a 19. századi társadalmat, ahol még létezett lovagiasság, nagy szerelmek, és igazi, tiszteletreméltó úriemberek, ugyanakkor szenvedéllyel, ármánykodással és balítélettel keveredve a könyvek lapjain. Imádom a báli ruhás hölgyeket és urakat, a vidéki kúriákat és kastélyokat, és elképzelem, hogy beszélnek egymáshoz, ami igen szórakoztatónak hat modern fejjel, és persze szeretek eljátszani a gondolattal, hogy ilyen események megtörténhettek a valóságban is.

Austen regényekből „tanulva”, igen furcsának találtam, hogy mintegy „fél távon” már úgy tűnik, minden rendben van.  Mr. Rochester szerelmet vall, és Jane boldogan fogadja házassági ajánlatát. Már az oltárnál állnak, amikor minden elromlik. Jane karaktere igazán paradox, és ez leginkább itt tűnik ki, amikor olyan helyzetben találja magát, hogy választania kell a becsülete és boldogsága között. Amikor először megismerjük, egy kissé szeleburdi kislány, aki minden áron a boldogságáért küzd.  Nem hagyja magát a porba taszítani szívtelen gyámja, Mrs. Reed által, és harcol féltestvéreivel, amikor igazságtalanul bántják. A lowood-i iskola és különös barátnője, Emily Burns hatására változik meg, ott tanulja meg emelt fővel viselni sorsát. Itt derül ki róla, hogy igazán nem rossz lány, egyszerűen csak nem viseli jól az igazságtalanságot, bár az intézetben eltöltött évek alatt rengeteg higgadtságot tanul. Később, mikor nevelőnői állásába kerül, már egy egészen más fiatal hölgyet látunk, aki nyugodtan néz szembe a jövővel. Amikor végre, végre Mr. Rochester iránti érzelmei viszonzásra találnak, akkor viszont egészen bosszantóvá válik. Szinte hidegen viselkednek egymással, Jane távolságtartó, de Mr. Rochester „kis boszorka” becéző szavai sem tűnnek olyan szeretetteljesnek papíron. Végül nem tudok napi rendre térni a fölött, hogy az a kislány, aki nem vágyott másra, csak szeretetre hogy képes otthagyni azt, aki számára legkedvesebb, mert a társadalom megbélyegezné. A helyzet kétségbeejtő!

Az utolsó oldalakat vadul lapozva olvastam, egyre sürgetve magamat, és érzelmeim megjárták a poklot és mennyet! Az éjszaka közepén, a takarómba csavarodva, vadul verdeső szívvel fejeztem be. Szóval, imádtam!