Szépségkultusz

„Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - őt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle.
Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik. Sőt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmester-kislánynak születik?
De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni.”

Örkény István – Gondolatok a pincében – részlet

A kötelező olvasmányok és az irodalom órai tananyag végeláthatatlan és viharos tengeréből az egyik legkedvesebb találkozásom Örkény Istvánnal volt. Csodáltam, hogy hányattatott sorsa ellenére képes volt humorral látni a világot, még ha gondolatai gyakran keserűséggel is voltak fűszerezve. Én ugyanis imádom az iróniát, a szarkazmust és a savanykás, gúnyos humor minden válfaját. A Gondolatok a pincében egyike legjobb műveinek, már a groteszk jegyében született. A nevettetés mellett valódi célja az elgondolkodtatás, változtatásra sarkal. Olyan nyersen tárta elém a valóságot, hogy hirtelenjében meg sem ismertem.

Valamilyen furcsa okból azonban a szépség ötlött először az eszembe, pedig egy patkány (és egy falábú kislány) a főszereplő. Egy patkány, aki annak a falábú házmesterkislánynak az életét is szépnek és vágyálomra érdemesnek látja, akit az egészséges ember alighanem megvet, majdnem annyira, mint a patkányt. Ugyan már, ki akarna falábú lenni? Nos, a szóban forgó patkány, aki számára az emberi létforma isteni magasságokba emelt fogalom, hiszen hozzá képest igen hatalmasak, és még ellenségeiből (még a vérmes macskából) is képesek rettegést kiváltani. Falábú házmesterkislánynak lenni olyan szép lehet. A kislány pedig titokban, amikor a szoba sarkaiban rettegés és félelmek bújnak meg szembe néz önmagával és leereszti az álarcát: felszínre tör az egész nap alatt felgyülemlett fájdalom, hogy de szeretne egészséges lenni, futkosni, és nem szánalmat, hanem intéseket és őszinte szeretetet kapni útravalónak. Minden csak nézőpont kérdése, az ember vágylény (mondaná Madách), mindig többet, jobbat akar. Erre a jelenségre épül a szépségipar.

A nők hosszabb hajat, dúsabb szempillákat, keskenyebb derekat szeretnének. Létezik egy ideál, ami elérhetetlen, mégis mindenki arra szeretne hasonlítani. Miért? Mert ezt üzeni rejtve minden: a televízió, az internetes hirdetések, a reklámplakátok. A tökéletes külsővel rendelkező ember sikeres karrierjében és családi életében egyaránt, boldog, gazdag, népszerű… Talán azért van ennek létjogosultsága, mert szeretjük a szépet, igényünk van rá, és persze egyfajta célként is lebeghet a szemünk előtt, motivációként. Erről a témáról talán már mindent elmondtak, bennem mégis maradt egy kérdés: mi a szép, a szépség?

Valahol azt olvastam, minél szimmetrikusabb valami, annál kellemesebb a látványa, tehát mondhatnánk: az szép, ami szimmetrikus. Nem tudom igaz-e, de a hellenisztikus kultúrában vannak rá bizonyítékok. Számos szobruk ábrázol ideális emberi alakba bújtatott istenségeket. Arányos testalkatuk, göndör hajuk és egyenes orruk van a márványból faragott testű embereknek, ezzel testesítve meg a korszak ideálját. Karcsú alakjuk ellenére férfiaik mégis izmosak, nőik pedig formásak. Ezzel szemben pár évszázaddal (talán évezreddel) korábban dúskeblű, hatalmas zsírpárnájú Vénusz anyaszobrok kerültek elő. Mona Lisának még szemöldöke is hiányzik (bár egyesek szerint ez csak lekopott az elmúlt 500 év során) – de a reneszánsz őt is szépnek tartotta, most pedig a 21. század elején Cara Delevigne dús szemöldökéért rajong a (divat)világ. A szépség valójában mindenhol, minden időben, mindenki számára más.

Babits Mihály is esztétizált, főleg pályája kezdetén, ahogy első kötetéből, a Levelek Iris koszorújából címűből is megtudhatjuk. Gondolatait hosszú, egymásba fonódó képek és gondolatokként kacskaringóznak a sorok között, a tökéletesség – Írisz – felé nyújtózkodva. De Babits azt is megfogalmazza, ez elérhetetlen cél, az ember gyarló, soha nem érheti el a teljességet. Szép lehet azonban az is, ami nem tökéletes. Az avantgarde ez ellen munkálkodott, nem akart szépet, erőset, nagyratörőt, hatásosat és földrengetőt szeretett volna teremteni, ami megváltoztatja a világot és kifordítja mind a négy sarkából. Én azt hiszem, mégis teremtettek szépet. Szép az, ami kedves, amit szívesen nézünk, hallgatunk, ami közel áll hozzánk, lenyűgöz és elvarázsol. Az avantgarde tehát csak az eddigi szépségkultusznak fordított hátat: felrúgta a szabályokat és újakat teremett.

Pontosan nem tudom kihez köthető, de biztosan tudom, nem egy fotós mozgalom alakult ki, aminek célja az volt, hogy a csúnyát szépnek tűntesse fel. Kereste a rútban a megcsillanó varázslatot, ami megfogja az embert, megmutatni, hogy nem csak az lehet szép, ami általánosan elfogadott, akár az avantgarde a maga idejében. Számos kitűnő fénykép készült rozsdás hidakról, autóroncsokról, elhagyatott épületekről, akár tűzvészről. Mindenben van szépség, csak látni kell. Hősies cselekedet, egyéni elgondolás, szívből jövő lázadás vagy egyszerű hatásvadászat? Hány képet lát az ember egy bimbózó rózsáról, és hányat egy útszéli, rozsdás tűzcsapról?

A szépség egy olyan fogalom, ami átszövi a mindennapokat, megfoghatatlan, de mégis mindenki sejti, hogy mit rejtenek a betűk. Számomra szép az is, ami másnak, talán azért, mert ezt sulykolta belém a társadalom, talán mert őszintén, én találtam annak, ahogy a bizsergető, kellemes érzés átjárja a lelkemet – szeretem a hullámzó tengert, a ködbe burkolózó hegyeket, az augusztusi naplementéket, a virágokat, Palvin Barbarát is gyönyörűnek látom. De nem kedvelem Cara Delevigne szemöldökét, viszont gyönyörűnek találom a magyar néptáncot, a kalotaszegi viseletet és az esőt. Nem értem, az emberek miért rajonganak az autókért, de fél karomat adnám egy hatvnas évekbeli piros, olaszos Vespa robogóért. Nincs szépség, csak szépségkultusz. Keressük a fogalmat, a sablont, amely ráhúzható mindenre, de nem találjuk.

Végül fogadjuk meg Radnóti és Örkény életigenlését, akik bár különböző módokon, de a kilátástalanság még gödrében sem felejtettek el szépet látni.