Az út

 Az út keskeny volt, szinte járhatatlan. Rücskös, kavicsos. Nem voltak jelző táblák, egyenes szakasz is alig-alig akadt. Ő mégis ezen az úton ment. Miért indult el, hova tartott? Már nem tudta.

Emlékezett, hogy az út elején még sokkal simább volt a talaj, szinte betonhoz hasonló. Játszi könnyedséggel vette a kanyarokat. Táblák is voltak, de nem figyelt rájuk, csak kalandozott céltalan. Valaha voltak útitársai is. Együtt jöttek hosszan, de egy kereszteződésnél szétváltak. Mindenki ment, ki-ki a maga útján. Mitől volt az az ő útja? Miért ezt választotta? Már nem tudta. Csak halványan rémlett neki, hogy volt egy érzés, ami azt súgta ez a neki való. Most is akadtak útitársak, de távolabbiak. Bár ösvényeik párhuzamosak voltak, egymás mellett kanyarogtak, mégsem értek össze.

A kövekbe minduntalan megbotlott, de nem zuhan előre, tovább lépett. Nem baj, a lábán tornacipő volt, nem magassarkú. Ha olykor-olykor kereszteződéshez érkezett, hosszan elidőzött. Ha balra, vagy jobbra megy, talán elér egy másik ösvényt, útitársat talál. Ennek ellenére nem kanyarodott el. Mindig csak egyenesen ment, pedig néha csak karnyújtásnyira volt tőle szomszédja, de karját sose nyújtotta.

Ahogy ment, egyre lassabban lépett. Nehéz volt talpalatnyi biztos helyet találni, ahova letehette a lábát. Meg-megtorpant, vissza-visszanézett. Még látta a régi kereszteződést. Visszaszaladt volna, megkérdezte volna: erre kell mennem? Mégsem merte, félt, hogy nem találna vissza, pedig olyan sokat haladt már. 

Nagy sokára újabb kereszteződést pillantott meg. Óriási volt, igazi csomópont, sokkal nagyobb, mint ahol annak idején elváltak egymástól társaival. Az utasok csak úgy nyüzsögtek benne mint a hangyák. Volt, aki tanácstalanul álldogált, más éppen csak áthaladt, és céltudatosan vetette meg lábát az új ösvényen. Néhány visszatérőt is meglátott: megtörve, elveszve. Ó nem, ő ezt nem akarta! Még egy válaszút? Megtorpant és nem lépdelt tovább. Figyelte a rengeteg zajongó, tétova embert. Másfelé nem mehet, csak visszafelé, de már azt is elveszítette. Mögötte tátongó szakadék, előtte a félelmetes végtelen.

A semmi szélén táncolt, és félő, ha egy rossz lépést tesz lezuhan a mélybe, és nincs aki megmentse. Előre hát, csak ez maradt. De nem indult el azonnal, mégse.