Néha szükségünk van egy kis komédiára és boldog befejezésekre. Jót tesz a lelkünknek, mint a késő őszi vagy kora tavaszi napsütés. Van benne egy olyan kellemes melegség, ami nem hasonlít sem a dermesztően tiszta téli, és a füllesztő nyári testvérére.
Nap mint nap kelünk és tesszük a dolgunk. Kihívásokkal nézünk szembe, amik bátorságot igényelnek. Meg kell tenni őket, még ha nem is könnyűek, hogy az élet menjen tovább. Nem mondhatod, hogy nem írsz meg egy dolgozatot, nem mész el egy tárgyalásra, csak mert ma nincs kedved, és mert nehéz. Eközben könnyű a felszínes kötelességek dzsungelébe merülni, hiszen amit a világnak mutatsz meghatároz. A Facebook profilod, a sminked, ruhád, munkahelyed és a teljesítményed. Egy kép a külső szemlélőnek, ami segít előrejutni, vagy éppen hátráltat. De a legfontosabb, hogy legbelül boldog légy, nem az, amit mások látnak. Klisé, tudom, de szeretem a kliséket. Nem hiába szajkózza mindenki, az igazság attól még nem lesz kevésbé valós, hogy mindenki szájából elhangzik. Ápold a lelked! Nézz meg egy limonádé filmet! A végén mindenki olyan boldog lesz, a főszereplők egymásra találtak. Mosolyt csal az arcra, megnevetett, kikapcsol. Hidd el, hogy számít! Kisimít, megnyugtat és ha másfél órába is kerül, de talán segít továbblendülni a mindennapok nehézségein. Mindenkinek megvan ez a lélekerősítő gyógyszer. Van, aki elmegy és vásárol egy új ruhát, és csak akkor, miután a pénztáros a kezébe nyomta a zacskót száll csak el a zaklatottság. Más leül és benyom egy(-két) tábla Milka csokit. Valaki meghallgatja a kedvenc albumát, miközben a kedvenc plüsstakarójába burkolózva gubbaszt. Sőt, olyan is létezik, hogy elmegy futni az illető, hogy helyre billenjen a lelki egyensúlya. Millió példa és módszer, de talán a leguniverzálisabb a limonádé film. Megmutatja, hogy lehetséges a boldog befejezés, és még ha minden katasztrofálisnak is tűnik, akkor is van kiút. Jönnek még szebb napok.
Alapvetően nem vagyok nagy rajongója a műfajnak, de időnként szükség van, amikor már minden romba dőlni látszik, és a fellegek egyre csak gyűlnek, hogy egy tál pattogatott kukorica vagy egy bögre kakaó társaságában letelepedjünk a képernyő elé és elmondjuk magunkban: ez még nem a világvége, és felszabadítsuk a felgyülemlett feszültséget. Persze ha minden ilyen egyszerű lenne, mint ezek a filmek mutatják nem lenne művészet, irodalom, zene. Ezek olyan bonyolult érzésekből születtek, amikor az embernek szüksége volt, hogy kiadja, ami nyomta belülről, kifejezésre juttassa mit lát és milyen is a valóság az ő szemszögéből. A bonyolult emberek nem azon agyalnának hogyan tudják megfogni ez a bonyodalmat, hanem egyszerűen csak sodródnának és remélnék, hogy a megfelelő ponton kötnek ki, mert a végén minden jól alakul. De semmi sem egyforma és világos, hát járatjuk a tekervényeinket. Egyszer fent, máskor lent. Nem is lehet érteni igazán, mert ami ösztönös nem mindig illik bele a társadalomnak csúfolt játékszabályba. Ezért kellenek a limonádé filmek: a játékszabályok egyszerűek, és csak győztesek vannak!
Ha semmi sem jön össze, és még ez sem segít, akkor csak kiabáljunk a világ arcába, és megkönnyebbülve menjünk tovább. Például így:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése