Kétezer tizennégy

Amikor az idei táncos karácsonyi bulin eszembe jutott hogyan álltam ott, kicsit kevesebb, mint egy éve, akkor éreztem megint milyen sok is ez a háromszázhatvanöt nap. Meg az is, hogy valahogy így kezdtem az óév búcsúztatómat tavaly is. Most azonban csak klisék jutnak eszembe, hogy ezt az évet magam mögött hagyom. Ha kétezer tizenhármat elneveztem, akkor ezt kétezer tizennégynek is megadom. Ez az év a változás éve volt. Hiszen pontosan ez a gondolat ütött meg, a fűtött kulcsos ház félhomályában – egy éve másról se beszéltem, csak a felvételiről, hogy mennyire félek, és mennyire tanácstalan vagyok. Most pedig már úgy álltam ott, egyetemistaként, két sikeres vizsgával a hátam mögött. Most már nem a felvételi, hanem a vizsgaidőszak a rettegett szó. Már nem azokkal táncolok minden héten, akikkel azon az estén együtt szórakoztam, bár ez az év mégis nagy részben róluk, a velük töltött pillanatokról szólt. Ó, azok az elviselhetetlenül forró, fellépésekkel zsúfolt nyári hétvégék! Hiányoztok!

Tettem egy fogadalmat Nektek, de leginkább magamnak tavaly: havonta kétszer posztolok. Bár kimondani, leírni sose mertem, de reménykedtem, hogy az a kettő mindig írott szó lesz, novella, naplójegyzet, kritika, de nem így lett. Ennek ellenére büszke vagyok az elért teljesítményre, és jövőre még jobban fogok igyekezni, magamért és Értetek.

Az év legemlékezetesebb pillanatai az iskolához kötnek: ballagás, érettségi, a „felvettek” pillanat, az első egyetemi napok, a gólyabál. Nagy lépésekben haladtam, sok munka gyümölcse ez nekem – de azt hiszem mindenki életében – és alighanem igazán meghatározó. Emellett a sok fáradozás mellett kellett valami, ami tartotta a lelket bennem, amivel át tudtam vészelni a nehéz időszakokat: legfőképpen a tánccal, de volt itt utazás, és nem csak Budapestre. Csehországai varázslatos tájain barangoltam a családdal, és Prága ismét elkápráztatott. Jó volt találkozni a „régiekkel”, akikre mindig szakítok időt, ha itthon vagyok, de legalább ennyire élveztem, hogy megismerhettem néhány új barátot. S tudom, úgy beszélek, mintha egész évemet az egyetem töltötte volna ki, de még mindig élénken élnek bennem a középiskolás, csodálatos pillanatok.

Zene töltötte ki mindennapjaimat, a három megállónyi villamos és metró utat, de a három órás vasút utazást is. Az év zenei felfedezése részemről George Ezra volt, akinek Budapest című száma megdobogtatja a magyar szíveket, még ha csak szikrányi köze is van fővárosunkhoz. Akinek a koncertje megéri a hosszú sorban állást, a várakozást, meg élőben még sokkal fantasztikusabb, mint felvételről.

Véget ért az elnyújtott Hobbit filmtrilógia, elvesztettünk néhány színészt, de még mindig láthatjuk munkájuk gyümölcsét. Végig söpörte az internetet az ALS Ice Bucket Challange, Ukrajna igazi darázsfészekké változott, ebola járvány pusztít a fekete kontinensen és Malala béke Nobel díjat kapott. Volt itt téli olimpia Szocsiban, foci vébé Brazíliában, az Apple piacra dobta az iPhone 6-ot, és nálunk majdnem bevezették az internet adót. Igen, csakis a popkultúra.

Olvastam, bár az utóbbi időben meglehetősen sok szakirodalmat, de a nyáron és az érettségi időszakában hódoltam a YA iránti rajongásomnak, és hódolatomat tettem a kolumbiai irodalom előtt.

A fotózás sem maradhatott el, a gépem sok havat látott, gyönyörű városokat, és a természet csodáit, ahogy az már lenni szokott. Na, meg a karácsonyt.

Nem érzem különös váltásnak az új évet, nem hiszek abban, hogy csak ekkor változtathatunk, de lássuk be, mégis sokkal motiválóbb, hiszen véget ért valami régi, s kezdődik valami új.

Kívánok mindenkinek sikerekben gazdag új évet, és hogy tartsatok velem az utamon. Remélem egy év múlva ugyanitt, találkozunk!

Írjatok remek könyvet magatoknak!

Christopher Paolini: Eragon

Nagyon jól emlékszem a címre: Eragon. Csodálatos hangzású, vérbeli fantasy regénycím. Bár először nem regényként, hanem mint film ismertem meg. S egészen biztosan moziban láttam, de a jelentősége mégis abban leledzett, hogy Avril Lavigne Keep Holding On című száma betétdalként szerepelt benne. Mára már semmire se emlékszem belőle, az előbb említett számon, és a fiú és sárkánya főszereplő kombináción kívül.

A fantasy iránti rajongásom nem titok, az Eragont pedig már hosszú ideje tervezgettem, de csak novemberben sikerült a kezem közé kaparintanom. A rengeteg beadott esszé után élvezet volt valami mást olvasni, nem csak szakirodalmat.

A történet roppant egyszerű, a 15 éves árva, vidéki fiú egy furcsa követ talál a Gerinc nevű hegységben vadászat közben, ami mintha csak ott termett volna. Az olvasó ezzel párhuzamosan bepillantást nyer a kulisszák mögé, s előbb tudja, mint Eragon, hogy valójában sárkánytojás, amit talált, és nem csak egyszerű kő. A sárkány pedig igazi ritkaságként megy Alagäeisában, a valaha a Lovasok otthonának számító országban.  A kikelt sárkányfióka a fiút választja Lovasává, és ezzel hatalmas veszélybe sodorja a közeli falu, Carvahall lakóit, és Eragon „családját”, az őt nevelő Garrowt és Ronant, a fiát. A fiú nem maradhat ott, mikor rá vadásznak, így megkezdi kalandos utazását a birodalmon át Brommal, a falu mesemondójával, aki sokkal több annál, mint aminek látszik.

Paolini összetett világot tár elénk, amiről rengeteg új információt tudunk meg, de szerencsére az egyszeri ránk zúdítás helyett folyamatosan, lassan adagolva tudunk meg egyre többet és többet a valaha a Lovasok által felügyelt és irányított Alagäeisáról, többi lakosáról, a tündékről, törpökről és vardenekről. A birodalom ma azonban sötét árnyéka régi önmagának, és bukását éppen a Lovasok megszelídíthetetlen, mindenki felett álló hatalma okozta. A király, Galbatorix valaha dicső Lovas volt, ám elvesztette sárkányát, és ezzel együtt az őrület szakadékába táncolt. Egymás ellen uszította társait, így történetünk kezdetekor már egyetlen élő Lovas sem maradt. Éppen ezért fontos Eragon feltűnése, és sárkányáé, Saphiráé, hiszen hatalmukkal senki sem érhet fel, ezért fontos, kinek az oldalán áll. S hogyan képes dönteni egy alig felnőtt fiú, akit ide-oda tépnek a hatalomvágyó népek?

A történet ötletes, bár nem nélkülöz a műfajra jellemző kliséket, de még emellett is elgondolkodtató és szórakoztató. Az írásmódja azonban néha bánt, és nem tudom, hogy ez a fordítás bűne-e. Egyes jelenetek részletessége szembetűnően különbözik más, roppant röviden leírt eseményektől. Ilyenkor mindig az első könyves író mentség jut az eszembe, még akkor is, ha ez nem igazán meggyőző. Többet szeretnék olvasni Eragon belső vívódásairól, érzelmeiről, még akkor is, ha ez a pörgős kalandok sorából kilógna.

A karakterek igazán szerethetők, a főszereplők pedig szerencsére nem egysíkúak, hanem izgalmas titkok rejlenek személyiségük mögött magyarázatként, legyen szó akár Aryáról, a tündéről, Bromról, de még Saphiráról is. A sárkány és Lovasa gondolati úton való kommunikációja bensőséges viszonyt tükröz, azonban félelemre adhat okot, hogy az elmékbe más is be tud törni, így „találkozik”először Aryával Eragon, ugyanakkor így idézheti meg őt Galbatorix is. A könyv világa hemzseg a varázslattól, amit egy kitalált ősnyelv hív életre, amin a szavaknak ereje van, és amin nem lehet hazudni.

A kötet végén szinte le is lehetne zárni, talán ezért is készült egyetlen film belőle, ennek ellenére rengeteg nyitott kérdés marad megválaszolatlan, amelyre remélhetőleg a következő kötetekben kielégítő válaszokat kapunk.

Az Eragon szórakozásnak jó, fantasy rajongók számára értékelhető, mégis inkább fiatalabb közönséget céloz. Én már a másodikba is belekezdtem, és bármit is mondjanak, mindet végig olvasom. A tervem legalábbis ez.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves Olvasónak, vagyis Neked!

A karácsony nekem...

Az első decemberem Budapesten többnyire vidám hangulatban telt. Amikor december elején először pillantottam meg a kivilágított körutat, úgy éreztem, mintha egy karácsonyi képeslapba csöppentem volna. Az első vizsgaidőszakom ugyan visszavett a karácsony-lázamból, de az első akadályokat sikeresen vettem, és utána igyekeztem bepótolni, amit előtte a tanulás miatt nem tettem. Jártam a Vörösmarty téren az adventi vásárban, fotóztam, majd haza vonatoztam és itthon voltam karácsonyi bulin, szülinapon, és persze a mi kis karácsonyi vásárunkon is. Pihenni nem nagyon volt időm, amióta haza értem, de most már talán néhány nyugis nap áll előttem. Ajándékok becsomagolva, karácsonyi zene szól maximum hangerőn, csak a hó hiányzik a tökéletes hangulathoz. 

Régen fogtam már a kezemben a gépet, úgyhogy az elmúlt napokban megpróbáltam képekben elmondani, mit is jelent nekem, hogyan is telik a karácsony.

Az adventi koszorúnk - évek óta én csinálom

Andrássy út

A nagykörút is ki van világítva

Karácsonyra ezekben a körömlakkokban hangolódom

A fára mindig kell a dekoráció

Kreatív, csináld magad ajándék lehet egy festett bögre

December eleje óta a Diótörőt hallgatom, annyira karácsonyi zene

Ajándékcsomagolás

A mézeskalács sütés is elmaradhatatlan

Hosszú nap után jól esik a forró tea