Kétezer tizennégy

Amikor az idei táncos karácsonyi bulin eszembe jutott hogyan álltam ott, kicsit kevesebb, mint egy éve, akkor éreztem megint milyen sok is ez a háromszázhatvanöt nap. Meg az is, hogy valahogy így kezdtem az óév búcsúztatómat tavaly is. Most azonban csak klisék jutnak eszembe, hogy ezt az évet magam mögött hagyom. Ha kétezer tizenhármat elneveztem, akkor ezt kétezer tizennégynek is megadom. Ez az év a változás éve volt. Hiszen pontosan ez a gondolat ütött meg, a fűtött kulcsos ház félhomályában – egy éve másról se beszéltem, csak a felvételiről, hogy mennyire félek, és mennyire tanácstalan vagyok. Most pedig már úgy álltam ott, egyetemistaként, két sikeres vizsgával a hátam mögött. Most már nem a felvételi, hanem a vizsgaidőszak a rettegett szó. Már nem azokkal táncolok minden héten, akikkel azon az estén együtt szórakoztam, bár ez az év mégis nagy részben róluk, a velük töltött pillanatokról szólt. Ó, azok az elviselhetetlenül forró, fellépésekkel zsúfolt nyári hétvégék! Hiányoztok!

Tettem egy fogadalmat Nektek, de leginkább magamnak tavaly: havonta kétszer posztolok. Bár kimondani, leírni sose mertem, de reménykedtem, hogy az a kettő mindig írott szó lesz, novella, naplójegyzet, kritika, de nem így lett. Ennek ellenére büszke vagyok az elért teljesítményre, és jövőre még jobban fogok igyekezni, magamért és Értetek.

Az év legemlékezetesebb pillanatai az iskolához kötnek: ballagás, érettségi, a „felvettek” pillanat, az első egyetemi napok, a gólyabál. Nagy lépésekben haladtam, sok munka gyümölcse ez nekem – de azt hiszem mindenki életében – és alighanem igazán meghatározó. Emellett a sok fáradozás mellett kellett valami, ami tartotta a lelket bennem, amivel át tudtam vészelni a nehéz időszakokat: legfőképpen a tánccal, de volt itt utazás, és nem csak Budapestre. Csehországai varázslatos tájain barangoltam a családdal, és Prága ismét elkápráztatott. Jó volt találkozni a „régiekkel”, akikre mindig szakítok időt, ha itthon vagyok, de legalább ennyire élveztem, hogy megismerhettem néhány új barátot. S tudom, úgy beszélek, mintha egész évemet az egyetem töltötte volna ki, de még mindig élénken élnek bennem a középiskolás, csodálatos pillanatok.

Zene töltötte ki mindennapjaimat, a három megállónyi villamos és metró utat, de a három órás vasút utazást is. Az év zenei felfedezése részemről George Ezra volt, akinek Budapest című száma megdobogtatja a magyar szíveket, még ha csak szikrányi köze is van fővárosunkhoz. Akinek a koncertje megéri a hosszú sorban állást, a várakozást, meg élőben még sokkal fantasztikusabb, mint felvételről.

Véget ért az elnyújtott Hobbit filmtrilógia, elvesztettünk néhány színészt, de még mindig láthatjuk munkájuk gyümölcsét. Végig söpörte az internetet az ALS Ice Bucket Challange, Ukrajna igazi darázsfészekké változott, ebola járvány pusztít a fekete kontinensen és Malala béke Nobel díjat kapott. Volt itt téli olimpia Szocsiban, foci vébé Brazíliában, az Apple piacra dobta az iPhone 6-ot, és nálunk majdnem bevezették az internet adót. Igen, csakis a popkultúra.

Olvastam, bár az utóbbi időben meglehetősen sok szakirodalmat, de a nyáron és az érettségi időszakában hódoltam a YA iránti rajongásomnak, és hódolatomat tettem a kolumbiai irodalom előtt.

A fotózás sem maradhatott el, a gépem sok havat látott, gyönyörű városokat, és a természet csodáit, ahogy az már lenni szokott. Na, meg a karácsonyt.

Nem érzem különös váltásnak az új évet, nem hiszek abban, hogy csak ekkor változtathatunk, de lássuk be, mégis sokkal motiválóbb, hiszen véget ért valami régi, s kezdődik valami új.

Kívánok mindenkinek sikerekben gazdag új évet, és hogy tartsatok velem az utamon. Remélem egy év múlva ugyanitt, találkozunk!

Írjatok remek könyvet magatoknak!