La Lune

Szerda volt és a lány a kávézóban ült. Nem volt ebben semmi különös, hiszen minden hétfő és szerda délutánját ott töltötte, jött rá Oliver az elmúlt két hónapban. A lány, csak így ismerte, mert a nevét nem tudta. Általában Caramel Mochát rendelt és órákon át képes volt itt ülni egy-egy könyv társaságában. Mindig az ablak mellett foglalt helyet és bár sok mindenkit ismert a kávézóból (legalábbis a mosolyok és köszönések számából Oliver erre következtetett) mégis mindig egyedül ült. A pultos lány ugyan öt perceket lopva munkaidejéből letelepedett mellé, és ilyenkor nevetgélve beszélgettek, de valamiért senki sem akarta zavarni, ahogy könyökölve olvasmányába mélyedt. Volt valami megfoghatatlanul különleges a kisugárzásában, ami egyszerre vonzotta és intette óvatosságra Olivert. Valamilyen mágikus szappanbuborékban ült, és a fiú attól félt, hogy ki találná pukkasztani, ha a közelébe merészkedne, ezért hát ő is járt ide minden hétfőn és szerdán, olcsó presszó kávét ivott, és többnyire laptopja mögül figyelte őt.

Önszántából soha nem lépett volna be erre a helyre, de két hónapja, azon az esős, kora márciusi napon úgy hozta a sors. La Lune, jól ismerte a kávézót, minden nap elszaladt mellette útban az egyetemre. Az antik hatású felirat betűiről lepattogzott az aranyfesték, már csak az UNE volt kivehető és kívülről meglehetősen aprócska, szürke helynek tűnt. Ablaküvegét szárnyas tündérek, origami madarak és csillagképek tarkították – első pillantásra egy lepukkant ószeresnek tűnt. Aznap – egy hétfő volt – Oliver elaludt reggel, és gondolkodás nélkül csapta hóna alá laptopját, mert a káoszban hirtelen nem szúrta ki a hordozótáskát. A fontos az volt, hogy időben odaérjen. Csak arra nem számított, hogy délutánra elered az eső. A gép nem ázhat el, benne van minden munkája, beadandója, az ÉLETE, szitkozódott, ugyanis útban hazafelé kapta el a vihar. Ekkor pillantotta meg a La Lune-t. Csak pillanatnyi káromkodást és hezitálást engedett meg magának, mielőtt beszaladt az épületbe. Belépve Oliver lélegzete is elállt. A szűkös helyet egy galériaszint építésével oldotta meg a tulajdonos, a kávézó belülről pedig leginkább egy romos, barokk kastélyra emlékeztette. Az alacsony asztalok mellett párnázott székek és fotelek tele voltak emberekkel, a falakat díszes festmények, szárított virágcsokrok és antik térképek díszítették. A pulton kínai vázák sorakoztak, bennük friss virágcsokrok, és üvegtálak édességgel megtöltve díszelegtek. Oliver szabad hely után kutató tekintete a helyiség sarkán állapodott meg. A kis, kerek asztalt intarzia díszítette, és egy réz gyertyatartó ült a közepén, mellette két, bársonyborítású fotel. Leült és laptopját maga elé helyezve még egyszer körülnézett. La Lune forgalmas volt. Alig akadt üres szék és egyszerre három pincér is tüsténkedett. Voltak itt mindenféle népek. Hangosan vihorászó, tizenéves középiskolások, akik drága kávékülönlegességeket ittak, de előtte lefotózták, hogy feltehessék instagramra; aktatáskás üzletemberek, akik tisztán itták a feketét, közben telefonálva; rohanó egyetemisták, akik elvitelre kérték az olcsó kávét, negyvenes anyukák, akik finom süteményt ettek az ital mellé, és nyugdíjasok, akik komótosan, újság mellett fogyasztották el a tejeskávéjukat. A lányra azért lett figyelmes, mert egyik kategóriába se tudta besorolni, Aranyló vörös haja az asztalra omlott, amint állát a tenyerébe támasztva könyökölt. Szeplős arcát rakoncátlan tincsek keretezték. Előtte egy könyv hevert, amit elmélyülten olvasott. Olivert mesebeli hercegnőre emlékeztette, akinek szépségéhez foghatót még nem látott. A lány aznap elment, mielőtt Oliver összeszedte volna a bátorságát, hogy megszólítsa. Sose volt a helyzet magaslatán, ha nőkről volt szó.

Tinédzser éveit a számítógép mellett a sci-fi és fantasy regények töltötték ki. Egyetlen barátnője, Abby fél év után szakított vele, mert elváltak útjaik az egyetemre, és a lány azt mondta nem utazna azért órák hosszat, hogy utána Oliver egy számítógépes játékért ejtse. Hogy most mégis miért vonzotta ez a lány, a Hercegnő, ahogy magában nevezte, nem tudta, egyszerűen csak érezte.

Már két hónapja gyűjtötte a bátorságát, de még mindig nem sikerült odamennie hozzá. Megpróbálta meglesni mit olvas, hogy ő is elkezdhesse és beszédbe elegyedhessen vele, sikertelenül. Térdig érő szoknyáiban és pasztellszínekbe öltözve úgy nézett ki, mint egy hatvanas évekbeli modell. Ma sem ment oda Oliver, de valami szokatlan történt. A lány nem volt egyedül. Egy fiú érkezett hozzá, tüsi, barna hajú, bőrdzsekit viselt, és motorral érkezett. Arca egészen vadnak tűnt, de szeplői szelídítették meg. Homlokon csókolta a lányt és a pulthoz vezette. Oliver dühös volt. Hát eddig vesztegette az idejét, hogy már nem is kell! Persze, hiszen minden lánynak csak a bátor, erős férfiak kellenek, és ennek a a… vad motorosnak szemmel láthatólag nincs gondja ezekkel. Oliver még csak megszólítani sem merte, ez meg itt…! Mikor távoztak, Oliver figyelte, ahol a motorra segíti, bukósisakot vesz elő neki és elhajt vele. Ürességet érzett a mellkasában, a két hónapja tartó bizsergés eltűnt. Vége. Lecsukta a laptopot, az asztalra csapta az üres kávés csészét és fizetni ment a pulthoz. A lány – Kari, olvasta a névtáblán – mindig kedvesen mosolyogva üdvözölte, és csak annyit mondott: A szokásos. Oliver előhalászott egy bankjegyet a pénztárcájából és gyorsan a lány kezébe nyomta. Most megy ki innen utoljára. Megfordult a fejében, hogy el kellene köszönnie Karitól, nem fair, hogy vele bánik így, hiszen nem ő tehet róla, tulajdonképpen párszor már cselekvésre is ösztönözte, de nem tudta a módját. Majd rájön ő is, ha többet nem jön. Már épp távozni készült, amikor Kari hirtelen megszólalt.

- Majd’ elfelejtettem! Ezt Ő hagyta itt neked.

Ő? Miért? Mit akarhat? Millió, ezekhez hasonló kérdés cikázott át a fején, csak egy nem – hogy kicsoda „Ő”.

A cetli, amit Kari átadott egy kacsintás kíséretében gondosan össze volt hajtva és apró virágok rajzai díszítették. A tinta elmaszatolódott – most készítette, siettében, és amúgy is balkezes volt. Kibontva a következő szavak álltak rajta.

„Ha hazaértem a nyaralásból a bátyámmal, akkor felhívhatnál. Megihatnánk egy kávét. Egy asztalnál ülve. ;) xx Celestine”