Hát ma dupla irodalom óra volt. Amúgy se a kedvenc tantárgyam és sose
volt, bár talán ez egy író-palántától furcsán hangzik. Vagy a tanár
tehet róla, vagy az a szimpla tény, hogy engem mindig is jobban
vonzottak a természettudományok, de ez családon belül maradt. Beültem az
órára, füzet elő, szokásos csoportmunka, mindent feldolgozunk. A mai
téma: a felvilágosodás, Rousseau. Eleinte még csak figyelgettem,
szorgosan jegyzeteltem, lélekben ott voltam, magamban ugyan néha
vitatkoztam az elmélettel, de egész érdemesnek találtam a témát arra,
hogy 100%-ban ott legyek. Csak aztán elkövettem a végzetes hibát:
kinéztem az ablakon. Mindig is érdekesebbnek találtam a körülöttem levő
világot holmi tananyagnál (kivéve a föciél), szóval másodperceken belül a
tanár magyarázata monoton háttérzajjá szelídült, a mellettem
beszélgetők már nem zavartak, és amikor hozzám szólt a padtársam, mintha
meg se hallottam volna. Furcsa volt az ég. Reggel még havazott is, de
ennek már nyoma se volt a fakó szürke földön, de az egekben még ott
kavargott a nyoma. Szürke ködfelhőbe vonta a város fölé tornyosuló
Mecseket, a jól megszokott TV torony látványát is csak halvány
sziluettje váltotta fel. Sejtelmes volt és egy csöppet félelmetes. Azt
az érzést keltette bennem, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat egy
hurrikán, vagy hatalmas vihar keletezhet: Talán váratlanul hadihajók
serege repül ki a menedéket nyújtó fellegek közül. De benne volt a
remény is az egyre felerősödő széllel. Képzeletemben már ott ugrándozott
a világ megváltására készülő egyszerű fiúcska. Hosszú, barna haja a
szemébe hullott, fekete, kapucnis pulcsi és farmer volt rajta.
Versenyzett a széllel, a hátra ült, meglovagolta, segítségül is hívta.
Sárkánnyá változott alatta a jeges fuvallat. De ez a sárkány nem tüzet
okádott, levegőt fújt ki hatalmas szájából, azzal kényszerítette
meghátrálásra mérges-szürke ellenfelét. Együtt küzdöttek a vihar ellen: a
fiú és a sárkány.
Az ablak mellett hatalmas fa terpeszkedett. Kopasz ágai fenyegetően az
egekbe nyúltak, míg vékony gallyaik az ablakon próbáltak benyúlni. A
gonosz erők küldötte volt, törzsét átjárta az ördög ereje...
- Vitassátok meg Rousseau elméletét!
Ez az utasítás visszaránt a valóságba. Erőtlen próbálkozás, percek csak a
siker aranycseppjei. Mire visszanézek elült a vihar, csak a horizonton
kerget még pár ádáz harcost a szél. Még látom a fiú távolodó alakját, de
már minden újra békés. Szomorkodom, hogy lemaradtam a döntő csatáról,
de legközelebb mindenképpen megnézem! Most már boldogan gyönyörködöm a
vidámságát visszanyert kék égben. Gondtalanul lustálkodnak rajta a
bárányfelhők, színt visz a napsugár a természetbe, elzúg egy busz a
főúton. Hát ismét itt vagyok, a zord valóságban. Lehet, hogy holnap már
megint az álmaimmal táncolok majd, de ezt könnyen elfelejthetem. Vagy
mégsem? - kérdezem magamtól, miközben mosolyogva a margómra rajzolt
fiúcskára pillantok. Megüli a szelet, a felhők elé megy, és győz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése