The Princess Alice

Az eső monoton zajjá szelídülve vonta be az őszi London utcáit. Eldugott sikátorok, ahol senki sem jár, ahol a közvilágítás helyett villódzó neonfeliratok világítják meg a lehúzott rolójú kirakatokat. Közeledve a belváros felé egyre kevesebb a szemét, de még mindig félelmet keltően alvilági a szűk utcák képe. Ilyen helyen található a The Princess Alice.  A kívülről lepukkant, rózsaszín neonfeliratban fürdőző szórakozóhely belülről igazi angol kocsma. Intim hangulatú, füstös félhomály fogadja az ide betérőket. Tölgyfapult márványlappal, bárszékek körös-körül, kicsiny tölgy asztalok. A pult mellett alacsony színpad.

Erőteljes női hang duruzsolása tölti be a kocsmát, táncol a zongora billentyűin és a gitárakkordokon, végül felröppen a levegőbe és bekúszik az alkoholtól bódult hallgatóság fülébe. Tűzvörös ajkak, hófehér bőr. A vörös koktélruhából kibuggyannak a mellei, formás lábain fekete tűsarkú. Megsemmisítő pillantás. Maga a tökély áll a színpadon. A zongorista tizedszerre is belekezd a dalba, de a bódult közönségnek fel se tűnik. A nő hangja varázsol. Lelép a színpadról, a világos fröccsök kilöttyennek és a ragacsos padlóra csöppennek. Ujjait végigfuttatja a férfiak vállán és ördögi mosolyt küld feléjük. Az egyik részeg vendég feláll és imbolyogva közelít felé. Odaérve összeér a kezük, fémes csillogás villan fel, a férfi azonban továbbmegy és távozik. Az utolsó pillanatban még egy gyanús vigyor suhan át az arcán szinte észrevehetetlenül. Az énekesnő a pulthoz sétál és egy koktélt rendel. A szünetben felerősödik a zsibongás. Az önmagukat megtartani is alig bíró vendégek türelmetlenkednek, artikulálatlan kiáltások hagyják el a szájukat. A nő leteszi a pultra a poharat és lassan visszasétál a mikrofon mögé. Int a zongoristának, az pedig jazzes dallamba kezd. A zene újra betölti a kocsmát, bár már aligha jut el a fülekhez. A cigaretta füst körbevonja a halványan megvilágított színpadot. Távolról hallatszik a Big Ben zúgása, ahogy elüti az éjfelet. A dalnak vége. Pár nehezen kivitelezett taps felhangzik a közönség soraiból, ahogy az énekesnő köszönetet mond és lelép a színpadról. A helység sötét sarka felé veszi az útját, ahol gyanús alakok a sörüket kortyolgatják. Mindössze egy villanás és a három férfi néma csendben, holtan borul az asztalra. Megvillan a tőr. majd eltűnik egy pillanat alatt. Semmi nem változott a kocsmában. Ugyanaz a zaj, ugyanaz a bűz, ugyanaz a romlott légkör füstje. Pár köteg pénz is előkerül az áldozatok zsebeiből. Az énekesnő a kijárat melletti fogashoz sétál higgadtan és belebújik a kabátjába.

- Viszlát, Hugo! - veti oda a pultosnak, ahogy meggyújtja a szájába helyezett cigarettát és kilép az éjszakába. Egy darabig még látni a kecses, távolodó alakját, de a következő sarok után eltűnik az éj leple alatt. Csak egy fekete macska szemei villannak fel, ahogy átszalad az úton. Az éj sötétje eltakar mindent, akárcsak az eső.