Karácsony volt, gyönyörű, fehér karácsony. Odakint, a szürke ég alatt
csendben ült a kristályos hó a fenyők árnyékában. Néma volt az erdő.
A kis házból vidám zeneszó szűrődött ki, táncosok mulatsága volt bent. A
vidáman lobogó tűz félhomályba vonta a szobát. A hegedű húrjain
villámgyorsan, kecsesen táncolt a vonó, hangjait csengő ének kísérte.
Minden tökéletes volt. Zsúfoltan voltak, mégis alig lehetett morgást
hallani. Vidáman daloltak, beszélgettek a jól összeszokott párok. A fal
mellett szinte üres a széksor, egy lány ül csak ott. Hátát a támlának
veti és keserédes pillantásával kíséri a táncosokat. Boldog, mert velük
lehet meghitt a hangulat, népzene tölti be a szobát és olyan szépen
táncolnak. Szomorú, mert ő is táncolna, de nem kérte fel senki. Egyedül
ül. pedig ez a kedvenc tánca. Sóhajt egy nagyot és megpróbálja
elhessegetni a negatív gondolatokat. Ekkor ül le mellé egy másik lány.
Csak most érkezett, de máris vidám csevegésbe kezdenek, megvitatják a
párokat, a lányok ruháját. Ha egy ismerős dallam szólal meg énekelnek,
közben a másikra mosolyognak erőt adva egymásnak vagy a párokat nézik.
Mindketten közéjük vágynak, mégse mondják. Ekkor belép egy fiú. Nem a
legjobb táncos, de legalább itt van. A lányok mindketten reménykedve
pillantanak fel, megigazítják a hajukat, szépen mosolyognak, szemezni
próbálnak vele. A fiú eleinte csak lődörög, de végre észreveszi a
lányokat és feléjük indul. Mindkettő szíve hevesen ver, mégse
ellenségeskednek, hanem mindketten a legjobbakat remélik. Nem vetnek be
gonosz trükköket a másik ellen. A fiú odaérve felkéri a már régebb óta
ülő lányt. Ő csak úgy ragyog és mosolyogva engedi, hogy felsegítse,
kezét nyújtja és táncolni kezdenek. Miközben boldog, hogy táncolhat,
szomorkodik is egy picit a másikért, hiszen ő is megérdemelne egy párt.
Néha néha odapillant, majd mosolyogva nyugtázza, hogy már őt is
felkérték. Most már teljes a boldogsága. Hát ilyenek a táncosok, egy
közösség, egy lélek. Csak akkor boldogok, ha a másik is velük együtt
élvezi, amit csinál, ha mindenki vidáman énekel és utána megbeszélhetik
mennyire jó volt ez és ez. Már percek óta táncolnak, amikor felgyorsul a
zene, a forgatós következik. Oda kell figyelnie, hogy ne veszítse el az
egyensúlyát, de boldog. A legszélesebb mosoly húzódik az arcán, mert
örömből csinálja, még ha el is rontja a figurát. Ez nem fellépés, ez a
tánc most az örömé teljes egészében. Egyre gyorsul a tempó, már alig
lehet követni, ez már csak a legjobbaknak meg. Sokszor megbotlik a lány,
azt se tudja néha mit csinál, csak vakon követi a fiút. Szinte vibrál a
levegő a virtuóz mozdulatoktól, a hangulat a tetőfokra hág, már szinte a
levegőben érezni mindazt, ami a táncosok szívében motoszkál. Hangosan,
egyre hangosabban szól az ének, a hegedű nem pihen, egyre gyorsulva
táncol a vonó is a húrokon, félő, hogy egy pillanatban minden elszakad,
összedől és mindennek vége. A határig feszítik erejüket, tudásukat. Már
csak néhány pár bírja, de ők kitartanak. Már semmit sem láthatnak a
világból. körülöleli őket a szeretet és minden, amiért élnek, számukra
alighanem tökéletes a pillanat. A lány is táncol még, bár sokszor
megbotlik, de a párja nem hagyja elesni. Bőszen csapásol, minden erejét
beveti, de a tánc a végére ér. Szédelegve rogynak le a székekre, de a
szívük még dalol, táncol és repked örömében. Ezért élnek és ez köti
össze őket. A halálig kitart velük, a dallam, a népzene, a lépések, mind
a szívük mélyén ott lesznek, örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése